Szivárványos történetek

nem paprikáscsirkeízű

nem, ez természetes anyagokból, valódi szalonnaíz.

mint minden világrengető felfedezés, ez is a véletlen szüleménye. mivel osztályommal (másodikosok) anyák napjára sütit sütöttünk, - és nagyon nehéz volt megállni a végtelen kóstolást-, úgy gondoltam, gyereknapra magunkat is megajándékozhatjuk. és lőn..

a linzertésztát előző este legyúrtam. ha már lúd, legyen kövér! 4 adag, vaníliás, kókuszos, fahéjas, kakaós. nagy "élvezettel" morzsolgattam, gyúrtam, egy szakadó esőben megtett osztálykirándulás után ez határozottan kellett még a napomhoz. de amit vállaltam, azt vállaltam.

másnap mindenki mancsolta a tésztát, formázta, pakolta, válogatta, és várta, mikor sül már ki? a nagy sikerre való tekintettel az első tepsiből engedtem egy gyors kóstolót. vegyesen volt benne minden íz, ki-ki kedve szerint választhatott. az egyik kislány megszólalt: ez szalonna ízű! beszélsz butaságot, biztos nem ettél még ilyet. mérgelődtem, de azért én is megkóstoltam.

és valóban. határozottan töpörtyű ízt éreztem.

a kakaós volt az utolsó adag, amit összeállítottam, és kifelejtettem belőle a cukrot. ezt el is mondtam nekik. hát, nem arattam nagy sikert, az már igaz.

az osztályban osztogattuk a sütihalmot, diétázó gyermekem ragyog: akkor én most nem csak egyet ehetek! meg is született a magyarázat rögtön: én direkt hagytam ki a cukrot, dehogy feledékenységből.  még mit nem! ez pedagógiailag így volt eltervezve!

persze azért elfogyott "szalonnaízű" is. picikéim kreatívak, tejbe mártogatták. :)

olvasom a "vissza a természetbe!" meg "éljünk úgy, mint eleink!" veretes posztokat.

elgondolkodtam. ha komolyan úgy akarnék élni, mint nagyszüleim, sikerülne-e? pozitív vagy negatív lenne a mérleg? meg lehet-e valósítani a régmúlt életformát? érdemes-e?

a legkorábbi emlékem mamáék házáról a kemence. a kemencesut. gyerekre lett kitalálva, fantasztikus kuckó volt a fal és a kemence oldala közt. körben, a patkán ülni lehetett, hátunkat a jó melegségnek vetve. emlékszem, telente ott kártyáztunk, élvezetes snapszli partikkal múlatva az időt.

a konyhából fűtötte fel minden délután mama. olyankor a konyha földje napraforgószárral, szalmával volt tele. mama ült a hokedlin, olvasott, közben rakta a tüzelni valót. ahogy emlékszem, órákban volt mérhető ez az idő. aztán összesöpört, és folytatta a napi teendőit. a szoba már meleg volt, a konyhát a sparhelt fűtötte. az is mindenféle apró fával, gallyal, csutával működött. ha megfőzött, utána már csak annyit tett mindig a tűzre, hogy ki ne hűljön a konyha. vacsora után behúzódtunk a szobába. napközben a konyhában folyt az élet. nem volt nagy, mégis elfértünk benne. senkinek eszébe se jutott a szobába bemenni.

elképzelem, amint hajnalban fölkelek, begyújtok a sparhertba, és elkészítem a reggelit. persze, este már bekészítettem a tüzelőt. amit ha nem gazdálkodom intenzíven, úgy veszek. a kemencét kihagyom, nincs nekem akkora szobám, amiben még egy tisztességes búboskemence is elfér. legyen helyette cserépkályha. ha jól megrakta a mester, és a méretét is jól megválasztottam, még langyos, nem kell hidegre kelnie a gyerekeknek. ám, hogy melegre érkezzenek délután, valakinek már addigra be kell fűtenie. ha mindenki dolgozik, ez azért bajos. ha nincs erdőm, a tüzifát is vennem kell, szállítanom, fűrészelni, hasogatni, aztán hamuzni, jó móka.

nem tagadom, nekem is nosztalgiám van a táncoló lángnyelvek láttán. az is igaz, nem volt szemét a mama házában. ami éghető volt, elégett, ami ehető volt, azt az állatok megették, a tűz tisztít. melegít. közösséget szervez.

ezért van tűzrakó az udvaromon.

folyt.köv.

a nyár teszi a dolgát, simítja a ráncokat :)

ezért nem is mérgelődöm az alábbiak miatt: (már)

be kell mennem a bankba. ez mindenképpen idegölő tevékenység, ha pénzt kérek, azért, ha vissza akarok adni, akkor meg pláne. (jó magyarsággal megaszondva)

szóval ott ülök, próbálom hibernálni magam, mikor csörög a telefonom. vakon kinyomom, egy perc múlva újrakezdi. megint csak oda se nézve némítom el, éppen próbálom megérteni a pénzpiac logikáját. a harmadik csörgésnél már megnézem, kinek van ilyen kétségbeesve szüksége rám? persze, hogy a férjemnek. negyed óra múlva visszahívom, abban reménykedve, nem öntötte el árvíz a házat, nem jártak betörők és egyéb katasztrófák.

és hogy mi volt ez a borzasztó probléma, amihez én, és csakis én kellettem?

felébredt keresztfiam, mit adjon neki reggelire?

a gondolataimmal csernobilt lehetne újraindítani. ám szavam méz, hangom halk: nyisd ki a hűtőt, amit találsz, tedd elé.

ha nem tudatos provokáció, akkor viszont olyan félelmetes középosztálybeli tudatlanság, hogy sírni kell tőle

nivo.blog.hu/2011/12/17/minimalberbol_fogok_elni_1

jó pár éve (amikor még szakmai vitákat folytattunk a tanáriban), arról beszélgettünk, nem kellene-e felülvizsgálni a kötelező olvasmányok listáját.

én bőszen érveltem az igen mellett, legfőbb érvként a kincskereső kisködmönt hoztam fel: a mai gyereknek már fogalma sincs arról a szegénységről, ami móra megírt. nem is érti, mi az, éhesen iskolába menni.

ma már ilyet nem mondanék...

újra tanítható szöveggé vált móra remekműve. időtálló. tettünk róla, hogy az legyen.

szégyen.

-Öltözzön fel jól, ...... néni, nagyon hideg van odakint. - köszön el anyuka.

eltekintve a "néni"-től, ez egy gyönyörű mondat. :)

nem?

vajon az ilyen szülők véleményét is kikérték, amikor sommás véleményt alkottak rólunk?

a pedagógusokról. amúgy szőröstől-bőröstől, mindenkiről, egy kalap alatt.

akiknek kemény eszközök kellenek a kezükbe, nádpálca, furkósbot, mert másképp nem tudják megóvni a tekintélyüket.

hát én kikérem magamnak..

az én tekintélyem más alapokon nyugszik.

-én úgy szeretek iskolába járni!- mondja egyik kis elsősöm.

- én nem szeretek -feleli a másik -(itt megállt bennem a levegő, elszorult a torkom, egyetlen pillanat alatt végigszaladt előttem az eddigi összes órám, hányszor lehettem volna érdekesebb, felkészültebb, hányszor kellett volna hatékonyabban differenciálnom, jobban odafigyelni a jelzésekre),- én imádok iskolába járni!

hát a kő, ami lezuhant a szívemről, a föld középpontjáig érő lyukat ütött.

nézegetem a bejegyzéseket. mintha réges-régi emlékkönyvek oldalait forgatnám. kicsordul a giccs az asztalomra.

talán erről is kéne beszélgetni a tanítványainkkal. idézet és idézet közti különbségről, ízlésről, műveltségről, olvasottságról.

alig várom, hogy az új közNEVELÉSi törvényben erről is olvashassak.............

mi a véleményed az interaktív tábláról?

nagyon hatékony, jó.

bővebben?

utálom, idegesít. heti egyszer használom.

betűhíven, hitelesen

Tisztelt Tanárnő!

A ..... 14,15,16, és 19,én hétfőn nem tudott elmenni az Iskolába mert egyszerüen lehetetlen volt a hegyről lemenni. Szerdán reggel ónos esső esett ami ráfagyott az útra.Ide a hegybe sajnos nem jön hótoló vagy valami ami az utat járhatóvá teszi. Nagyon sajnálom, hogy a .... megint hiányzott ennyi napot, és csak remélni tudom hogy pótolni tuggya amiről lemaradt. Tényleg nem tudtunk közlekedni az úton annyira csúszós volt az út, egyszerüen féltettem a gyerekeket ne hogy véletlenül úgy essenek hogy bajjuk legyen.

Drága Tanárnő én megköszönöm a meg értését és elnézést kérek.

Tisztelettel                                   aláírás

azóta már szétesett ez a család is. apa otthagyta őket, még ennél is rosszabb helyre vetette őket a sors. most már nem ír levelet se. minek. minden hiába...

ennyi, és nem több az elvárás osztályomtól. ők nem tagozatos osztály, hanem a normál, futottak még kategória. ami annyit jelent: nem számítanak. mintha ott sem lennének. ők az eleve buták, balhésak, problémásak. ők nem lehetnek tehetségesek, okosak, hiszen nem kerültek be a tagozatra. hogy esetleg a szüleik nem is akarták oda íratni őket, hogy esetleg másban kiemelkedőek, fel sem merül senkiben.

ezzel az osztályfőnökséggel sikerült ugyanazt a megtűrt kategóriát megtalálnom, mint amit régi iskolámmal szenvedtem. csak itt falakon belül..

1.

"..a testi nevelés tehát nem választható el a nevelés többi tevékenységétől,........ a testi nevelésnek a szellem kiművelésével való belső egységét éppen az biztosítja, ha mindig a nevelés egyetemes álláspontjáról tekinti feladatát, az egész emberre kiható művelés gondolata irányítja a munkájának minden részletét, végső céljában és feladataiban egyaránt alkalmazkodik a személyiség összhangzatos szépségének kialakításához."

folyt. köv.

valami dühödt elszántsággal állok már második hete a tűzhely előtt. véremben lüktet dédanyám, nagyanyám, és minden ősöm üzenete: ami megtermett, nem szabad elherdálni. mindent meg kell becsülni, el kell tenni ínségesebb napokra.

köröttem nem maradhat befőzetlen gyümölcs. kamrámban gyűlik a meggy, cseresznye, barack, és minden, ami elérhető, megmenthető.

bármit hoz is a jövő, ha más nem is, lekvár lesz a kenyeremre...

a gondos szülő időben beszerző körútra indul, megvenni a tanító néni által kért kötelező olvasmányt. az alábbi mondat valóban így hangzott el:

kérem a kiskereskedő kisködmönt!

ehhez nem tudok mit hozzáfűzni........

mondjuk a magunkét, és közben nem vesszük tudomásul, hogy igen is vannak köztünk is (!) munkakerülők. fel kéne végre vállalni, hogy mi sem a grál lovagok egylete vagyunk, köztünk is van ocsú is meg búza is. csak az arányokról kéne tiszta képet kapni.

aranyos történet: kolléganő ecseteli kellő beleéléssel a pedagógusok munkaidejét feltérképező kutatás eredményét. "50 órát dolgozunk, és még ezt akarják meghosszabbítani!" a dolog szépséghibája, hogy pont ő nem dolgozik ennyit. illetve igen, de magántanítványokkal foglalkozva. a fizetésért ennek harmadát. se. a minőséget meg hadd ne taglaljam.

többek közt ezért hiteltelen minden megmozdulásunk. nincs különválasztva a potyautas a fizetőstől. de ennek megoldása  -jelenleg -senkinek sem érdeke.

én legalábbis úgy látom.

nekem már nem lehet olyan nyugdíjas búcsúztatóm, ahol régi, kedves kollégáktól, falaktól köszönök el. van még - akárhány - évem, a gyökereimet már odahagytam. átültettek, de öreg fa..

kolléga búcsúzott, felidézte a több évtizedet, a közös emlékeket..

nekem ez már nem adatik meg. én könnyeimet elsírtam, szívemet odahagytam, itt derűs lehetek, de boldog aligha.

ám legyek hálás, mert van munkahelyem. nekem ez kevés. a vegetáláshoz elég, ám a "pedagógus életpálya modell" talán nem erről szól. ha elkészül egyáltalán... ha bevezetik valaha.. ha megérem...

ha..

ideje van a számadásnak..

ami pedagóguséknál azt jelenti le kell adni az aktuális statisztikát, év végi beszámolót. mi is megkaptuk a sorvezetőt, direktrívákat.

gondoltam egy nagyot, , megcsinálom úgy, ahogy szoktam, ahogy nyugodt lelkiismerettel kiadhatom a kezemből. szépen táblázatba rendezve az adatokat, áttekinthetően, kiemelve a kiemelendőket, a trendeket, hogy csak rá kelljen pillantani, és minden rögtön leolvasható legyen róla.

(titokban még büszke is voltam magamra, lám, milyen ügyes, okos, szép, igyekvő  pedagóguskislány vagyok...)

és szól az úr:"tedd át wordbe, elég csak az utolsó sor, úgyis csak azt fogom összegezni."

ennyi.

nem. NEM!! ez egy ostoba kampány. széplelkek önfeloldozó pótcselekvése

amikor óra előtt nem akart elcsitulni az aprónép, első időben a következő forgatókönyv működött: volt 2-3 megfelelni akaró gyermek, aki csöndben várta, kezdődjék az óra. a többség folytatta szüneti tevékenységét, beszélgetett, kiabált, izgett-mozgott... aztán némelyik észrevette, be kéne fejezni. egy pillanatra elhallgatott, de idegesítette a többiek zsivaja, ezért elkezdett kiabálni, hogy CSEND, aztán másik is, harmadik is, végül többen voltak a csendért kiabálók, mint a rendetlenkedők.

ekkor szoktam közbeavatkozni, és arra kérni őket, mindenki magára ügyeljen, önmagát fegyelmezze, és nem lesz semmi galiba.

ehhez hasonló a bajom ezzel a kampánnyal is. látványosan kivonul sok ember, megbolondítva néhány médiaképes arccal, és abban a boldog tudatban leledzik, hogy tettek valamit a haza üdvéért. szedték a más szemetét. azt a szemetet, amit azok dobáltak, -és ezután is dobálni fognak, -akiket még csak meg sem érint ennek a kampánynak a szele sem. aki szedi, szörnyülködhet, mire képesek az embertársai, aki meg eldobálta, röhög rajtuk, hogy mennyi csicskája van. mert esze ágában sincs tanulni valamit az akcióból. hogy esetleg nem kéne eldobálni legközelebb. dehogynem! sőt! még többet! hiszen úgyis lesz megint egy csomó bolond, aki majd összeszedi.

nem azokat célozza ez a kampány, akiket nevelni kellene, hanem a már megneveltekre rak újabb terhet. mint az államadósság-csökkentő önkéntes befizető kampány. valahogy nem azok adakoznak, akik részesei voltak a létrehozásában.

kíváncsian várom az újabb ötleteket...

valamikor, hajdanán, hosszabb kórházi tartózkodásom alatt ismerhettem meg egy hölgyet. köröttem mindenki vagy műtét előtt, alatt, után volt, de kellő derűvel viselték a helyzetet. nem panaszkodtak, egymást erősítették, és szótfogadtak az orvosoknak, nővéreknek. (más világ volt akkoriban.)

az idős dáma kitalálhatatlan kórsággal feküdt köztünk. minden vizit nála kezdődött, annyi ideig tartott, mint az egész szobáé, és tele volt fájdalommal, kérdőjellel. ha csak fölé tartotta a kezét a professzor, már jajgatott a fájdalomtól. nem volt olyan pont a testén, ami ne fájt volna. nekem akkor úgy tűnt, az orvosok is csak találgattak, vaktában javallottak ezt-azt.

aztán egy délután megoldódott minden rejtély. ekkorra már mindenki túl volt a bajai ecsetelésén, már a második kört kezdtük, finomodtak a részletek, különösültek a betegségek..:) egyik betegtársunk nagyon érdekesen, izgalmasan taglalta a kínjait. mikor örömujjongásszerű megkönnyebbülés hallatszott nagyasszonyunk felől:-"megvan! ez az én bajom!"

valahogy így vagyok most én is. csak rosszul éreztem/em magam, de nem tudtam megfogalmazni, mi is a bajom. mígnem megvilágosultam.. nem kellett hozzá más tolla, csupán az idő, hogy a gondolataim összeálljanak, a tapasztalataim rendszerré szerveződjenek.

1. a számomra legfontosabb, a nevelés, az egyénekből csapatalkotás nem érték új helyemen. nem az számít, kiből mi hozható ki, hova fejleszthető, hanem a versenyeredmények. legyen 1-2 húzónév, a többi nem számít.

2. csak annyira szabad eltérni a csapástól, ami még nem veszélyezteti a szürkék ingerküszöbét. ha hibázol, nincs pardon. kockázatmentesen kell élni, dolgozni.

3. a főnök az főnök. csak olyan mértékben áll ki értem, ami az érdekét szolgálja. konfliktust nem vállal föl.

4. a szülők közt hierarchia van. a csúcson lévők fölöttem állnak,bármikor beleszólhatnak a munkámba. a lesajnáltak egyben letaposottak is. én sem állhatok ki értük. nem illik. rossz pont jár érte.

5. nem igénylik az alkotó munkát. ez különösen fáj. itt, most én vagyok a szuper pedagógus, de én tudom, hogy harmadannyi minőséget se produkálok, mint a lesajnált, régi iskolámban. és ettől nagyon frusztrált vagyok.

tehát, "ez az én bajom....."

15 perc sétaút a belvárosban. 19 bezárt üzlet mellett megyek el..

aki vagyok én...

volt tanítványom ballagásán vehettem részt. meghívott. akkori osztályomból még hárman ballagtak, gyönyörűség volt nézni is őket. pár szót beszélgettem velük, a szüleikkel, jó volt felidézni a közös múltat. (édesapa a következő szavakkal indított:-hát, ballag a közös lányunk... ez az a pillanat, melyért még az ember a pályán marad. nem az oktatáspolitika vezetőiért. meg intézkedéseiért.)

a ballagási ebéden újabb meglepetés várt. az unokahúg és -nővér szintén volt tanítvány, de ezt tudtam, vártam a velük való találkozást. ám amikor a nagylány bemutatta a vőlegényét, és kiderült, őt is tanítottam, az már valóban hihetetlennek tűnt. ott álltam négy tanítvány karéjában, és ragyogott a lelkem. kicsilányom (már a vállamig ér) egész idő alatt ölelgetett, simogatott, együtt idézgettük a be nem fejezett közös múltunkat (kiszervezték alólunk az iskolát, két év után kellett elbúcsúznunk egymástól.

egy kis szivárvány....

nem értem, az okt. áll.titkár levelében miért a 'pedagógusok véleményére" kíváncsi, ha azt az iskoláknak küldi, és az igazgatóktól vár választ, de tüstént!

fel nem foghatom ezt a parasztvakítást. illetve nagyon is. az igazgató munkáltatója az önkormányzat, és a nemleges válaszok beazonosíthatók, azokról tájékoztatás küldhető. (a térfigyelő kamerák működnek) és péntektől már kommunikálható is, hogy a pedagógusok elsöprő többsége egyetértéssel (ütemes tapssal) fogadta az összes javaslatot.

szép új  világ

nem tudom nem leírni a szépet is. mert van az is. a gyerek,  bárhol legyen is, mindig örömforrás.

most érettségiző volt tanítványom meghívót hozott a ballagására. engem is ott akar tudni.

kell ennél több?

újabb esemény borzolja kies lakhelyem közvéleményét.

az egyetlen, még eddig állva maradt iskolát is beterelték a közös akolba. van nagy felzúdulás, tiltakozás, de a kutya ugat, a karaván halad....

mindenki tiltakozik, mondja a jobbnál-jobb érveket, ám emlékezni senki nem emlékezik..

amikor minket zártak, cinkos hallgatás, megkönnyebbült sóhaj volt mindenhol. és kéjes gyönyörrel szemelgettek elvándorló tanítványainkból. aztán viszolyogva fogadták a kötelezően hozzájuk irányított szegény-szegény maradékot.

akkor, senki nem gondolta végig, ez a metódus, ha egyszer bevált, be fog válni másodszor is. nem jutott senkinek eszébe tiltakozni, protestálni, minimális együttérzést tanúsítani. gyarló emberi tulajdonság -, a maguk bőrét mentették, annak örültek, nem ők kerültek sorra. sőt, mivel jól tiltakoztak, helyettük minket kerítettek sorra. azt nem sejtették, csupán a sorrenden változtattak. ami eldöntetett, az végre is hajtódik. ha nem előbb, hát utóbb.

a szakma összes gyengesége megmutatkozik ebben a történésben. a szűklátókörűség, az egyéni érdek akár más kárára történő érvényesítése, a mai napnál távolabb látás képességének hiánya, a szervilizmus. még egy településen belül sem tud közösen gondolkodni egyik iskola a másikkal. a helyi politika pedig felsőfokon érti és játssza ki egymás ellen őket.

minket

ilyenek vagyunk, megérdemeljük.

ma szépen indult a reggel.

mentem dolgozni, a szokásos bambasággal, amikor rám köszönt egy hatalmas "kezétcsókolommal" egy fickó. meglepődve fogadtam, aztán beugrott a régi kép: tejfölszőke haj, szeplős arc, előreálló egérfogak, megvan! tanítvány volt ő is. lám, milyen jóképű fickó vált belőle..

a sarkon túl két lépésenként szülőbe botlom. csupa olyanba, aki mosolyog rám, miközben köszön.

szerencsés ez a mai nap..

hazafelé meg volt kollégával futok össze. ő is mosolyog.

szivárvány...?