Nehéz ügy, mert ugye pedagógusi örömeink, élményeink valahogy kapcsolódnak hozzánk, ha írunk róluk, van valami önfényező íze.

Na, de legyen:

Peti indul hazafelé az iskolából. Ő az osztály egyik kis réme. Botladozik óriási táskájában, hogy otthon folytassa a napot, az érzelmi kapcsolatok kicsikarását. Egyszerre csak leteszi táskáját, széttárja két karját, forogni kezd. "Tudod én varázsló vagyok, és mindenkit elvarázsolok! De téged nem!” - nyúl a kezem után. Ballagunk hazafelé az esti ködben.

Örömök?pl. amikor elmegy mellettem egy kislány a folyosón,és megölel, minden nap(én ilyen kis dolgoknak is tudok:)vagy:a most hetedikes lányok visszajárnak hozzám, sőt időnként leülünk beszélgetni, írogatunk, tábort akarnak velem_tanítójuk voltam_.vagy: a most harmadikos gyerekek óra helyett, alatt is az aktuális könyveiket AKARJÁK olvasni,pedig nagyon nehezen indult az év, most meg alig lehet kivenni a kezükből a könyvet:)

Kicsi, törpenövés, végtagdeformitás, kegyetlen műtétek és sok sok fájdalom. Kimaradt óvoda és nehezen, nagyon nehezen kezdett iskola. Magántanulóság két éven át, de szeptember óta valódi iskola. Másodikos, csillagszemű kislány. Igaz, a lépcső nagy gond, arra már nem sikerült önki forrást kisírni. De lett jó szomszéd osztálytárs szülő, ki hozza visszi, s így hogy kell közlekedéshez sok segítség, lett természetes mozdulat hogy áll mellé, s emeli, tolja, vonja ördögfióka társ, s szótlannak ismert kislány, rendezi határozottan idegenként betévedőt, ki már mutatná, s faggatná, ő ott milyen. Van tágabb évfolyamközösség - mi nálunk külön épületet is jelent, mi együtt él mozgáskorlátozott Tündivel - ki normál osztály tagja és aliglátó Andrissal, s Down-kóros Bogival (Ők külön SNI csoportban). S soha nem fájlalják, hogy ők hárman soha nem érnek időben oda sorokozóra, mi pedig komoly dolog. Van dolog mögött sokévnyi munka, egyeztetés, sok jó hivatal, szülői közösség és persze "hívő" pedagógusok. Mi mindannyian.

még nem telt el 24 óra sem, és lám, mennyi léleksimogató.
kellemes húsvéti ünnepeket minden betérőnek!

AMikor tavaly kirúgtak, annyi szeretetet és együttérzést kaptam attól az osztálytól, akikkel pedig sokat harcoltam előtte két évig.

És pont ma, az egyik problémás hetedikesem szégyellősen a kezembe nyomott egy húsvéti csomagocskát.

és...és....és....rengeteg van.

20 éve már vagy több is? Ma úgy mondanánk, hogy problémás gyerek (vagy HHH, vagy részképességzavaros, hiperaktív stb) volt 32 fős osztályomban. Nem akart hosszú ideig semmit sem csinálni, csak feküdt a terem közepén és többnyire aludt. Türelem rózsát terem. Kivártam, míg "megérik", igaz fél évembe került, de szép fokozatosan beállt a többiek közé. Aztán elballagott, nyomdász lett és eltelt vagy 10 év mire újra találkoztunk. Átkiabált az út túloldaláról, kérte várjam meg. Átszaladt és boldogan mesélt életéről: köszönte türelmem, szeretetem. Én meg magamban az övét, mert bizony volt olyan "kitűnő" tanulóm is, aki még köszönni is elfelejtett egy idő után!

Bár én - mivel még csak diák vagyok - tanári élményeket nem igazán tudok mondani, viszont elmondom, amikor diáktársaimmal egymást győztük meg egy bizonyos dologgal kapcsolatban:
Gólyanapra az volt az egyik feladatunk, hogy készítsünk egy maximum 3 perces bemutatkozó filmet az osztályról. 2 osztálytársammal megterveztük, felvettük, összevágtuk az anyagot, és azon kaptuk magunkat, hogy kemény 20 perc lett a végeredmény. Magasabb évfolyamból hallottuk, hogy amikor tavaly nekik is ez volt a feladatuk, és 3 percnél hosszabb lett, akkor a levetítés közepénél leállították a filmet a felügyelő tanárok. Nagyon dühösek voltunk, és nem is tudtuk, mit csináljunk, mert egyszerűen alig találtunk kivágható részeket a filmből. Az egyik társam, akivel készítettük, azt mondta, hogy márpedig meg kell vágnunk, ő is nagyon sajnálja, de úgyse játszanák le...mi meg a másik társammal azt mondtuk, hogy nem vágjuk meg. És ezen elkezdtünk vitatkozni, majd csatlakozott hozzánk még egy személy, aki szintén azt mondta, amit mi, hogy ne vágjuk meg. A végeredmény az lett, hogy az egyetlent, aki azt mondta, hogy vágjuk meg, sikerült meggyőznünk. Így végülis nem lett rövidebbre vágva. Ráadásul végig is játszották, mert nem tudták hol megállítani. :P:) Én örülök neki, hogy így alakult. :)

kedves zsolt!
nem "tanári élményeket" gyűjtünk, hanem örömöket, sikereket. és szerintem ez tanári oldalról is öröm volt, mert amit megállítani se lehet, az úgy kerek egész, ahogy van. vagyis tökéletes.