ez a blog a szivárványról szól. ami gyönyörű, láthatom, de elérhetetlen távolságban van. és mégis gyönyörködtet.
ma betévedtem egy boltba. fizetek, -szokás szerint testben ott, agyam valahol bóklászik, - amikor a pénztáros hölgy megszólít: - nem a ....ban tanított? -de igen, most is ott vagyok. -árad belőle a szó. a lányai is odajártak, és csak jót tud mondani az iskoláról. és haragszik, hogy miket terjesztenek mostanában, amikor neki nagyon jó véleménye van rólunk. nagyobbik lánya egyetemista, kisebbik idén érettségizik, és mindkettő nálunk kapta az alapokat. és nagyon köszöni.
én meg lebegek az utcán.
ez a vélemény miért nem kap nyilvánosságot? ezt miért nem erősíti fel a média? (tudom, egyes számban médium. de az olyan sarlatán-szagú szó)
másik üzletben szintén tanítvány édesanyja dolgozik. (nem tanítottam őt sem, de anyuka látásból ismer.) ide nem tudok úgy betérni, hogy rögtön ne legyen mellettem, és kérdezze, mit segíthet.
