Szivárványos történetek

tegnap nyílt nap volt az uszodában. amire számítani lehetett, bejött. aki alakíthatott, alakított. nxxx, és nxy egyaránt kitettek magukért. a nagymama nem tudott elmenni megnézni, a papának idegbecsípődése van, így kispajtás közönségnek játszott. másiknak ott volt az anyukája, fényképezőgépet is vitt, de fiacska nem volt hajlandó a vízbe ugrani. édesanya nem vette jónéven.
ma megbeszéltük az eseményeket. -kit, miért dícsért meg az edző? -mondták sorban, míg nxy-hoz nem értem. -engem nem. nem akartam a rajtkőről beleugrani a vízbe. hiába mondta az edző, meg hiába volt dühös az anyu. -pedig én mondtam neki, ne féljen, én meg is mutattam neki, hogy kell. -féltél? attól tartottál, nem kap el az edző? hogy elmerülsz? -igen -suttogta. -biztos azt hitte, mert ő olyan nagy, nem tartja meg a víz. -így volt? - igen. -lehajtott feje szinte a bokáját éri. - figyeljetek! xy most olyan bátor volt, hogy nem győzök büszke lenni rá! be merte vallani, hogy félt. ez az igazi bátorság! -néma csend, mindenki őt nézi. -tényleg? attól féltél? dehát az edző mindig elkap minket. -akkor is- motyogja alig hallhatóan. -én biztos vagyok benne, hogy jövőre el fogsz jutni oda, hogy be merj ugorni a vízbe. és én nagyon büszke vagyok rád. hiszek benned. -de akkor az anya miért nem?-kérdezi sírásra görbülő szájjal. -ez bántott téged egész idáig? (3. óra elején vagyunk) -igen. -ezért nem dolgoztál? -igen. -de most gyorsan megcsinálod a feladatokat? -igen.
és úgy is lett.
és ez, meg hasonlók nap-mint-nap. de mindez nem számít. ez nem felmutatható eredmény. ez nem számít sehova. és ami a legrosszabb, a szülőknek sem. nem ez a jó iskola értékmérője.
lehet, hogy igazuk van?