a nyár teszi a dolgát, simítja a ráncokat :)
ezért nem is mérgelődöm az alábbiak miatt: (már)
be kell mennem a bankba. ez mindenképpen idegölő tevékenység, ha pénzt kérek, azért, ha vissza akarok adni, akkor meg pláne. (jó magyarsággal megaszondva)
szóval ott ülök, próbálom hibernálni magam, mikor csörög a telefonom. vakon kinyomom, egy perc múlva újrakezdi. megint csak oda se nézve némítom el, éppen próbálom megérteni a pénzpiac logikáját. a harmadik csörgésnél már megnézem, kinek van ilyen kétségbeesve szüksége rám? persze, hogy a férjemnek. negyed óra múlva visszahívom, abban reménykedve, nem öntötte el árvíz a házat, nem jártak betörők és egyéb katasztrófák.
és hogy mi volt ez a borzasztó probléma, amihez én, és csakis én kellettem?
felébredt keresztfiam, mit adjon neki reggelire?
a gondolataimmal csernobilt lehetne újraindítani. ám szavam méz, hangom halk: nyisd ki a hűtőt, amit találsz, tedd elé.
