egy másik blog kommentjében zöldbéka olyan szépen írta a nevemet. tetszik.
muszáj szépeket írnom. most azonnal.
határtalan optimizmusom, töretlen életkedvem, erőm családi örökség. apai ágon (is) nagyon szegény családból származom. heten voltak testvérek, 3 fiú, 4 lány. anyjuk korán meghalt, apám alig ismerte őt. ettől kezdve az akkor 9 éves nagynéném viselte gondját az otthon maradt 2 fiúnak és az apjának. aztán mindenki megtalálta a párját, a családját, de én olyan összetartást, gondoskodást, sehol nem tapasztaltam, mint apám családjában. nem számított munka, gond, ha a család hívott, menni kellett. és segíteni. a bajt nem megkerülték, megoldották, vagy túlléptek rajta. de nem melengették. tudtak megbocsátani.
már csak ketten élnek közülük, tegnap temettük a nagybátyámat. hosszan beszélgettünk nagynénémmel. újra visszarepültem az időben. most már tudom, milyen keserves élete volt. gyerekként nem érzékeltem. csak szerettem nála lenni. meg a nővérénél. soha nem kiabáltak, mindig csak kértek. ha engedetlen, hisztis voltam, mert az voltam, elnézően mosolyogtak, és csak annyit mondtak: ejnye ....m, nem szabad. és én borzasztóan szégyelltem magam. persze nem mutattam, de ők tudták. amikor lediplomáztam - elsőként a közel-távol rokonságban, - életre szóló útravalót kaptam tőlük: soha ne feledd, honnan jöttél.
igyekszem megtartani.