Szivárványos történetek

találtam egy ideillő, vagy legalább is vígasztaló Márai szöveget."Életveszélyes helyzetekben arra kell gondolnunk, hogy időnk mindenképpen lejárt, akkor is, ha tíz évvel előbb vagy később ér el a végzet keze; mert az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás…

elment hát két gyerekszépen elköszöntek, tőlem is, az osztálytól is. nem hagytak tüskét senkiben. szüleik sütit, üdítőt hoztak, megvendégelték a maradókat. engem biztosítottak nagyrabecsülésükről, hálájukról, fájdalmukról,......... és tartjuk a kapcsolatot, ír majd…

ma az órai történések hasonlóak, csak nem kiabálok :) (lehet engem nevelni..)szünetben a folyosón a következő kérdést szegezi nekem: -miért van az, hogy én mindig beidegesedek, ha nem tudom megoldani a feladatot? -és valóban gondfelhő üli meg homlokát.-azért, mert már olyan okos…

"anyaszomorító" gyerekem egyre inkább szocializálódik.már kritikával illet :)  -engem.(lassan eljutok vele oda, hogy nem megtagadja a munkát, hanem -szavakkal még nem - jelzi, hogy megakadt. odacsapja a ceruzát, de utánanyúl, rácsap a padra mérgében, de közben elmondja…

hajszálnyi gyönyörűség, aztán a ború..ma reggel édesanya kísérte fiacskáját az iskolába, és hozott egy óriási bugyrot. utánajárt, hogy én szoktam buékozni az osztályommal. hozta hát a virslit, pezsgőt, kenyeret, mustárt, kecsapot. hogy örüljünk az új évnek. meg voltam…