Szivárványos történetek

bizakodom, reménykedem, küzdök. 20 gyerek, mind más. ilyenek voltak az előzőek is, de ott nem volt körülöttünk ez a mostani zaklatott légkör. tanítottam, tettem a dolgom. úgy tűnt, eredményesen. most magammal sem voltam elégedett. túl sok energiámat emésztette föl a sok napi probléma, az integrációnak csúfolt problémahalmaz.
egy kis statisztika
harmonikus, bátorító családi háttér: 5
probléma a családban(apa halála, anya elment, nagyszülő a gyám, új kapcsolat, vegyes házasság, egyedül nevelő anya): 7
anyagi gondok: 16
iskolaéretlenség: 6
nagyfokú szociális éretlenség: 4
együttműködésre hajlandó szülői háttér: hellyel-közzel 20
magatartási problémák: 7, ebből 4 napi dührohamokat produkál
10 fiú, 10 lány.
év végére 2 nevtanos papír megszületett, de abban sincs sok köszönet. sőt. de erről majd később. 2 képesség vizsgálat még lóg a levegőben.
az állandósult lelkiismeret-furdalás közben próbálok tanítani. az okosakra kevesebb időm jut, mint szeretném. a napi lélekápolás minden energiámat elszív. végül fejlesztő kolléganőmmel megállapodom. napi 1 óra tehetséggondozás. mert mindenkinek jár egyéni bánásmód. a tündéreknek is. így jutottunk el az év végére.
és most egyenként, sorban.
1. kislány, pótbeiratkozott. úgy költöztek ide. elhanyagolt, nagyon jóképességű. sokat hiányzott, egy részét pótolta. marad.
2. fiú, az a a bizonyos körzetes. "rossz, mint az ördög", a macsóság családi örökség. alkalmazkodás, szabálykövetés, normák elfogadása ismeretlen volt számára. az óvodában "semmi gond". durva, mindent tagad. ő nem. nem buta, a hiányai pótolhatók. és lehet rá hatni. mire vége lett az évnek, volt olyan délelőtt, hogy angyal volt. (egyszer :)) mard.
3. kislány, tanítottam a nővérét, unokabátyját. nagyon messziről indult, és beérett a termés. hála fejlesztő kolléganőmnek. marad.
4. kislány, vegyes házasságból. nagyon gyenge. egész évben kórusban fejlesztettük, végre úgy tűnt megindul. édesanya elviszi a bázisiskolába, bátyjával együtt, mert itt bántják. (őt is. megtanulták a varázsszót.) annyit azért elértem édesanyával, hogy újra kezdi az elsőt az új iskolában. megy.
5. kislány, tünemény. ő is vegyes házasság, ebbe az iskolába járt az édesanyja is, szakmát is tanult, a beiratkozáskor úgy könyörgött, hadd járhasson ide a kislány, bár nem körzetes. az elitiskolához tartoznának. felvettük. szerettük, fejlesztettük, mert sokat betegeskedett, és egyéb problémái is voltak. aztán kb egy hónapja elém áll édesanya.: ők úgy gondolják, jövőre elviszik a körzetes iskolába. itt sok a cigány. mi is azok vagyunk, de mások. meg nem is szeret idejárni a kislány. azt az érzést senkinek nem kívánom, amit én akkor éreztem. én soha szülőt le nem beszélek semmilyen döntéséről. csak elmondom az én olvasatomat, de a döntés, és az azzal járó felelősség az övé. marad.
(nagyon felzaklató újra végigélni az eseményeket. folyt.köv. holnap)

egy másik blog kommentjében zöldbéka olyan szépen írta a nevemet. tetszik.
muszáj szépeket írnom. most azonnal.
határtalan optimizmusom, töretlen életkedvem, erőm családi örökség. apai ágon (is) nagyon szegény családból származom. heten voltak testvérek, 3 fiú, 4 lány. anyjuk korán meghalt, apám alig ismerte őt. ettől kezdve az akkor 9 éves nagynéném viselte gondját az otthon maradt 2 fiúnak és az apjának. aztán mindenki megtalálta a párját, a családját, de én olyan összetartást, gondoskodást, sehol nem tapasztaltam, mint apám családjában. nem számított munka, gond, ha a család hívott, menni kellett. és segíteni. a bajt nem megkerülték, megoldották, vagy túlléptek rajta. de nem melengették. tudtak megbocsátani.
már csak ketten élnek közülük, tegnap temettük a nagybátyámat. hosszan beszélgettünk nagynénémmel. újra visszarepültem az időben. most már tudom, milyen keserves élete volt. gyerekként nem érzékeltem. csak szerettem nála lenni. meg a nővérénél. soha nem kiabáltak, mindig csak kértek. ha engedetlen, hisztis voltam, mert az voltam, elnézően mosolyogtak, és csak annyit mondtak: ejnye ....m, nem szabad. és én borzasztóan szégyelltem magam. persze nem mutattam, de ők tudták. amikor lediplomáztam - elsőként a közel-távol rokonságban, - életre szóló útravalót kaptam tőlük: soha ne feledd, honnan jöttél.
igyekszem megtartani.

ajánlás: -Herceg, ha ráismerni vélsz másik arcomra, legyen az a kettőnk titka.

egy piros, egy kék.

a beiratkozással kezdődött. megjelent volt tanítványom, büszkén-boldogan, hogy hozzám írathatja be a saját- és a rokongyereket is. és sem voltam kevésbé boldog. lám, ez a pálya szépsége. aztán tanévkezdéskor nem találom egyik gyermeket sem. kiderült, a várossal szomszédos településen kell a gyerek, mint a falat kenyér, az önkormányzat a gyerekek utaztatását is vállalja, csakhogy meglegyen a létszám. hogy mit ígértek még, nem tudom.
a 18 saját +6 társult=24. pótbeiratkozott 2, évet ismételt 1, elköltözött a nyáron 1, így a végeredmény 24. nagyon örültem nekik. szépek, csillogó szeműek, kellően tarkák, semmi homogenitás, boldog voltam. lubickoltam.
szeptember 3. hete. 2 gyereket is elvisznek tőlem. mindkettő a másik iskolába iratkozott eredetileg, jogutódként kerültek ide. az indokok ugyanazok. tanító néni magával nincs semmi bajunk, de a környezet.. nem akarok semmilyen kapcsolatba kerülni ezekkel. egyik szülő írásba is adja indokait: itt bántják, zaklatják kislányát. nem érzi biztonságban magát. akkor, ott, belehaltam. (még nem tudtam, hogy ez csak a kezdet.)
október közepe: harmadik gyerek is távozik. indok, körülmény ugyanaz.  a negyedik kislány a tesvére után megy, mert az az osztály teljesen elindult. 28-adiknak, felekezeti iskolába. ahol 2 hét után közölték a szülővel, évismétlés vár a gyerekre. aztán az őszi szünet után nem jön vissza egy kislány, ő csak vendégségben volt a mamánál, elköltöztek.
közben próbálok talpon maradni, és tenni a dolgomat. hiába is mentegetem magam, ezek az események nem tettek jót nekem. nem tudtam úgy teljesíteni, mint szerettem volna. és akkor novemberben jött egy kisfiú, aki pozitívumnak tűnt. rövid idő alatt kiderült, a problémáim szaporodtak, a reményeim fogytak.
haladtunk, örömök, sikerek, bátorító beszélgetések szülőkkel, kollégákkal. hezitáló édesanya szeptember óta nem tudja eldönteni, menjen, vagy maradjon. minden eseményt jegyez, striguláz, és agitálja a szülőtársakat, menjenek együtt. itt nem jó. sok a cigány. rossz irányba viszik a gyerekét. (akitől a legjobban félti a gyerekét, szintén körzetes, ugyanolyan távolságra laknak az iskolától, csak ellenkező irányban. 100 méterre. hogy mégiscsak most találkoztak, és nem az óvodában, 3 éve, a következő az oka: a körzeti óvodának van egy tagóvodája is. és ő dönti el, ki hova kerül. pont. eddig homogén közegben volt a kisgyereke, itt találkozott először a körzet többi lakójával.)
közben bemutató órák, látogatások, hozsánna, de belterjes az öröm. de legalább van.
folyt. köv.

de most egy kicsit még összeszedem magam. gyűjtöm a szivárványhoz a színeket. a fekete már megvan..

találtam egy érdekes cikket. elgondolkodtató.
http://www.sonline.hu/index.php?apps=cikk&cikk=151847

ma ismét gyakorolhattam a nagyvonalú felülemelkedés képességét. sok-energiás, nehezen beindult, de megtáltosodott kisfiam tündéri ártatlansággal elpöttyinti, jövőre nem ide fog járni. és megnevez egy elitiskolát.
ki tud nekem állást ajánlani? minden megoldás érdekel. előny a pedagógia mentes elfoglaltság.

azt ne erőltessük.
nem tudok iskolai örömök nélkül élni. még ha kicsik is, partikulárisak is, akkor se.
a fenébe a sok nagyfejűvel! hiszek a reinkarnációban. a következő életében - ha előbb nem -, mindenki megkapja, amit kiérdemelt. jót is, rosszat is. persze én is, tehát igyekszem lehetőleg kevés hibát elkövetni. tőlem telhetően. :))
ez a blog vagy hiba, vagy nem. olvasat kérdése.
az iskolám, az életem, (mert hiába fogadkozom számtalanszor, hogy kevesebb iskola, több magánélet) nincs jól. az előbbi nem az én döntésem, az utóbbi a sorsom. magam választottam. és bár nincs jól összeszerelve ez a világ, itt a helyem. viselnem kell a hálátlanságot, az értetlenséget. de a megalázást, a szakmai hozzánemértést nem! ahhoz már elég öreg vagyok, hogy azt mondhassam, ácsi! van, amit biztosan tudok! és én tudom.
persze, hogy ezzel hova jutok, még rejtély. hétfőn leszek x+z éves. ez az én ajándékom magamnak.

létrehoztam egy blogot, hogy gyűjtsük össze ennek a szakmának a szépségeit. amiért érdemes...
erőt adni elsősorban önmagamnak, a kollégáknak, megmutatni "elvetemült" pályakezdőknek, azért érdemes ám :)
megmutatni szülőnek, diáknak, hogy nekünk is fontos a siker, nem utáljuk a gyereket, még ha néha el is vagyunk keseredve.
de most befejezem. ez a halotti beszédem.
élt pár hónapot, jó volt, hogy létezett, de innentől csak kárára lenne mindenkinek. szándékom visszájára fordulna. már csak önmagamat áltatnám, ha folytatnám. persze, szép ez a szakma, de nem kell a munkám. fenntartónak se, szülőnek se. írjam, hogy teljen a memória? írjam, mintha nem történne semmi? porhintés az egész. lehet, ha máshol dolgoznék? vagy másként?
kimondva nincs semmi. minden sejtelmes, bizonytalan. beszélünk, de nem mondunk semmit. mindenki azt hall meg, amit akar. és aszerint dönt.
én eltemetem az illúzióimat. béke poraira.

tegnap nyílt nap volt az uszodában. amire számítani lehetett, bejött. aki alakíthatott, alakított. nxxx, és nxy egyaránt kitettek magukért. a nagymama nem tudott elmenni megnézni, a papának idegbecsípődése van, így kispajtás közönségnek játszott. másiknak ott volt az anyukája, fényképezőgépet is vitt, de fiacska nem volt hajlandó a vízbe ugrani. édesanya nem vette jónéven.
ma megbeszéltük az eseményeket. -kit, miért dícsért meg az edző? -mondták sorban, míg nxy-hoz nem értem. -engem nem. nem akartam a rajtkőről beleugrani a vízbe. hiába mondta az edző, meg hiába volt dühös az anyu. -pedig én mondtam neki, ne féljen, én meg is mutattam neki, hogy kell. -féltél? attól tartottál, nem kap el az edző? hogy elmerülsz? -igen -suttogta. -biztos azt hitte, mert ő olyan nagy, nem tartja meg a víz. -így volt? - igen. -lehajtott feje szinte a bokáját éri. - figyeljetek! xy most olyan bátor volt, hogy nem győzök büszke lenni rá! be merte vallani, hogy félt. ez az igazi bátorság! -néma csend, mindenki őt nézi. -tényleg? attól féltél? dehát az edző mindig elkap minket. -akkor is- motyogja alig hallhatóan. -én biztos vagyok benne, hogy jövőre el fogsz jutni oda, hogy be merj ugorni a vízbe. és én nagyon büszke vagyok rád. hiszek benned. -de akkor az anya miért nem?-kérdezi sírásra görbülő szájjal. -ez bántott téged egész idáig? (3. óra elején vagyunk) -igen. -ezért nem dolgoztál? -igen. -de most gyorsan megcsinálod a feladatokat? -igen.
és úgy is lett.
és ez, meg hasonlók nap-mint-nap. de mindez nem számít. ez nem felmutatható eredmény. ez nem számít sehova. és ami a legrosszabb, a szülőknek sem. nem ez a jó iskola értékmérője.
lehet, hogy igazuk van?

de nagyon. a hétvége mindig szétzilálja picikéimet. de egy kisfiú hozott egy nagy doboz epret az osztálynak. reggel, frissen szedték.
én vígasztaltam magam a hétvégi emlékeimmel, mert nagyon kellett a kapaszkodó. nem könnyű megőrizni az optimizmust, a hitet.

azért annyira nem régiek. :) tavalyiak.
.....ám odaszól nekem a folyosón:- ..... néni! ráér? - éppen be akarok menni a tanáriba. - csak menjen be, megvárom. hosszú. -ajaj! mi baj történhetett? .....ka különös gyerek, a határon imbolyog, megvan a maga különös kis világa, sajátos furcsasága. de nagyon jóravalóak szülei, akik  igyekeznek mindent megtenni a gyerekeikért.
kicsit elhúzódott benn a tennivalóm, meg is feledkeztem .....ámról, de amikor kiléptem, ott ült a fotelban, és várt.
-tudja, .... néni, a szorgalmamért, meg hogy most már jobb vagyok (nagyon mínuszos szegény, de mint a társai közül jópár, ő is megtáltosodott), engem, meg a .....t, meg a .....ot választott ki az ..... néni. mehetünk pestre. (a gyereknapra)
a szívem csordultig telt. 3 nagyon messziről induló fiú, akiknek óriási hátrányokat kell behozni, és képesek rá. mert a kolléganőm, az osztályfőnökük, angyalszárnyait föléjük borítja, és vigyáz rájuk.

ma ön- és közveszélyes volt kisfiam. képtelenség volt munkára fogni, vitte a "bűnbe" a vihetőt, mindenhova felmászott, ahova tilos és életveszélyes volt, hangoskodott, verekedett, az agyamra ment. délben összecsomagoltam (volna), irány haza! nem és nem, aki a környezetében volt, ütötte, csapkodta. elfutott a pulykaméreg, most már elég!
leizzadt, bemerevedett, a konokság szobra lett. így nem engedhetem ki az utcára. végre, nagy nehezen kicirógattam belőle a baját. mesélt róla a reggeli beszélgetőkörben, de igazából most mondta el: vasárnap volt egy kisebb karamboljuk a szüleinek, és ő attól rettegett, meghalnak. - nem mondtad el anyáéknak, mitől féltél? -nem. -miért nem szóltál előbb, hogy beszéljünk erről? -nem akartam a többiek előtt.
és ez a félelem feszítette, nyomta a lelkét egész délelőtt, nem bírt megszabadulni tőle. elmesélte a társainak, le is rajzolta magyar órán (munka helyett), és én nem vettem észre a jeleket. vajon hány ilyen jel mellett megyek el érzéketlenül?

mindenkinek
aki
úgy érzi (még mindig)
hogy szép ez a pálya
vannak örömei
vidám percei
lehet nélküle élni,
de minek?

és köszönet zsoltnak,
aki nélkül nem jött volna létre :))

nagyon problémás gyerekem gyönyörű íriszeket hozott. délben lesimáztam anyukával, kérek belőlük ültetni, cserébe én is hozok olyat, ami neki nincs. az üzlet megköttetett. közben mellékszálon elmeséltem a tegnapot, tegnapelőttöt. és nem volt visszatámadás. hogy: -és a többi gyerek? az soha? semmit? igaz, a mai napon dicsérni is tudtam.
a forró krumplival (aktívtábla feladatkészítő program) keresztrejtvényt készítettem nekik. nagyon élvezték. én is.

minden nap új élmény, új tanulság. vannak jóbarátok, igazi munkatársak. megint csak igazam van (mint mindig:)),érdemes csapatot építeni. de kérdés, van-e, lesz-e erőm újra kezdeni, ha muszáj.
megint poklot és mennyet jártam. ugyanazzal a fiúval. dühroham,aztán angyal. és még 3 ebből a műfajból. írattam szövegértést, életükben először. csak kíváncsi voltam, hogy boldogulnak. 18-ból 2 hibátlan, 3 90% felett. 3 reménytelen. holnap ismételjük, a jók már a következő fokozatot kapják. aztán majd elemzem az év eleji difer mérés tükrében. hogy tudjak útravalót adni nekik..

most én kérek egy kis napsütést. van, aki tud varázsolni?

csütörtökön tartottuk, mert a hosszú szünet után kellett ennyi idő a felkészülésre. én egyébként nem szoktam anyáknapjázni, ez magánügy, de ki tudja, nem ez lesz-e az utolsó... napközis párom és fejlesztő kolléganőm oroszlánrészével -magyarul, más farkával... :)- adtuk elő a műsort.
noxxxx, akit nagymama nevel: nagymama gyönyörűen felöltözve, két szál rózsával jelent meg. kisfiú páromnak és nekem, mint anyák napi ajándékot adta át. (rajta kívül csak egy kisfiú hozott még virágot.) a verse nagymamáról szólt, amikor szembenézve elmondta a mamának, ő elsírta magát.
mindenki meghatódott, örült, hogy jövőre hogy lesz,ki tudja..
(anyuka meglepődött, hogy a többiek hozzák az ünneplőt. az nem volt kiírva.. ő honnan tudta volna.
másik anyuka késett, meg kellett állítani a műsort, amíg kislányára ráadja az arany(!) szandált. ami jár, az jár :)
harmadik anyuka nem jött el, a fia is hazament. pedig volt verse, készített ajándékot. másnap kiszedtem belőle, nem volt benzin az autóban, és pénz se a buszra.)

másnap kérdezgettem őket. büszke volt-e az anyu? örült-e? igen, igen. talán mégis csak fogok anyák napi műsort csinálni, ha lesz még módom rá.

tegnap délelőtt kicsin múlott, hogy nem hagytam ott mindent. és örökre. de vannak kolléganőim, akik rögtön tudják, mit kell tenniük. mert mi fontosak vagyunk egymásnak.

aztán délután várt itthon egy e-mail. egy szakdolgozat, hogy nézzem meg. egy részlet belőle:

A tanítási gyakorlatom alatt, a ........... Általános Iskolában olyan módszerekkel találkoztam, amivel a pedagógusok élményszerűvé varázsolják a tanulást. Ezeket a módszereket nemcsak a környezetismeret tanítása során alkalmazzák. Ez alatt a gyakorlat során megtapasztalhattam, milyen az, ha szemléltetőeszközök állnak a rendelkezésemre, hogy milyen érzés felnyitni a tanulók szemét a természet szeretete felé. Ami pedig talán a legjobb volt, hogy a mai digitalizált világban élő gyermekeket, ne az elavult módszerekkel tanítják a pedagógusok, hanem felveszik a kesztyűt, és nem ijednek meg a modernizációtól.

egy kiskorrektúra ráfért volna :),  de a lényeg a lényeg.

ma: megint egy jó kis matek óra.mivel nyüzsik, és fáradtak, az összeadást kis lapocskákra írtam. jó sokra, jó sokat. kiraktam az asztalukra, párok oldották őket. az eredményeket szétszórtam a terem minden csücskébe -3-tól 20-ig -, és oda kellett vinni a lapocskákat. volt munka, nyüzsgés, igyekezet. nem találták a megfelelő számokat. naná, hogy nem sorba raktam le őket! iskolaéretlenem volt a felfedező, ő súgta meg a tanácstalanoknak. másik nox-em egy egészben hagyott lapot vagdalhatott szét, így már ő is számolt. és végigdolgozták az órát.
fejlesztő kolléganőm megdicsérte mínuszból induló kislányomat, aki gyöngybetűkkel írt. -de miért? azért, mert a mellette ülő tünemény kisugározta rá az okosságot! - kolléganőm vette a lapot. - és a tanítvány elhagyta a mesterét! - a két kislány összeölelkezve ragyogott. gyönyörűek voltak.
és még nincs vége. délben feljöttek volt negyedikeseim. öten. nosztalgiáztak kicsit. hol ültek, mi volt meg már akkor is, mi új. mondtam picikéimnek, mutassák meg az írás munkafüzetüket, milyen szépen írnak. (már aki) meg az olvasókönyvet is. büszkén mutogatták, a volt gyerekeim meg komolykodva nézték, kérdezgettek belőle. és akkor a kezükbe adtam az ő elsős könyvüket. (romankovics, és differenciálásra használom) azt az örömet látni kellett volna! ahogy lapozgatták, és ujjongtak, hogy jé, tényleg. hálás vagyok Romankovics Andrásnak azért a nagyszerű tankönyvcsaládért. élvezet volt belőle tanítani, tanulni.

nagyon hosszú volt a mai.
reggel beszéltem édesanyával, aki problémával keresett meg még a szünet előtt. remélem, segítettem kicsit. fiacskájával, nox., is elbeszélgettem. tesi óra előtt tűvel kipiszkáltam a tüskét a talpából. másik nox.-nek megnéztem a búbot a fején, a harmadiknak mélyen a szemébe néztem, kényszerítettem őt is a szemkontaktusra, -jaj, de nehéz,- most a szívedbe látok, ami jó. -arany, -kotyogott közbe tündérkém. és így tovább, és így tovább..
a beszélgetőkörben mindenkit végigkérdeztem, nem feledkezett-e meg anyák napjáról? (az osztályban csütörtökön tartjuk). bizony, négyen igen. de! hárman segítettek az anyának, sőt, ketten még kávét is főztek. de nem tudták az ágyba vinni, mert az anya előbb fölkelt, mint ők :)
vannak örömeim. szerencsére.

ma jó napom volt. sokat írtunk, az anyáknapi üdvözlet egyébként írás-megtagadómat is motiválta, ő diktálta, mit szeretne lemásolni. írottról-írottra. a nehézségeit osztálytársai orvosolták. (én nem kellettem.) matek órán megtanultuk a lábujjainkat is használni, fantasztikus volt látni. (a program része. szenzációs) a fél osztály haikut illusztrált. nagyon élvezték. matek órán feladatok tömegét oldottuk meg. mindenki annyit, amennyit csak bírt. vagyis rengeteget. szétraktam az osztályban az összes üres székre a feladatlapokat, jöhettek, mehettek, válogathattak. én meg ott segítettem, ahol szükség volt rá.

szép nap volt.
élvezem, amíg még lehet.

ma betévedt az iskolába, összefutottunk a folyosón. tavaly ballagott.
-"ezeknek is csinált teasarkot?
-még nem, kicsik még.
-és van pihenőhely?
-igen, van nagy szőnyegünk.
-nekünk jó volt a pad is. olyan jó volt aludni (minden nap volt 5 perc relaxáció). nagyon szerettem. nem is aludtunk el, csak úgy csináltunk."
nagy kópé volt, az is maradt, és lám mire emlékszik. és még mindig bujkál a hangjában féltékenység, hogy ami az "övék" volt, másoké is lehet.
ostoba emberfaj a pedagógus. majd a munkanélküli segély beosztása közben előveszem ezeket az emlékeimet, és azt gondolom: -azért megérte.

elindítottam egy öröm-blogot, és az élet felülírta.
ezután is örülök minden apróságnak, de már nem áltatom magam. megpróbálok normális életet élni. nem 3-kor hazaesni, otthon is az iskolán agyalni, éjszakába nyúlóan dolgozni, és mindezt természetesnek tekinteni.
nem. a fanatikusok ideje lejárt.
tegnap: egy volt tanítványom (ez másik), bejelölt az iwiwen. és ő is megköszönte a visszajelzést. sőt. kedves tanárának nevezett, és megígérte, meglátogat.
ma: reggel anyukámat vittem orvoshoz, később érkeztem. ez a váratlan helyzet határtalan érzelmi kitörést váltott ki picikéimből. n.3 aggódva kérdezte, jól van az anyukám? (édesanyja nagyon sokáig, nagyon súlyos beteg volt.)

délután vázoltam a nem túl rózsás jövőt gyerekeimnek.
"és nem hívnak máshova? hiszen szakmailag nagyon jó vagy!"
így kellett megtudnom, a gyerekeim véleményét rólam, a munkámról. aztán elmeséltem nekik a történések logikáját.
1. öreg vagyok.
2. magas fizetési kategóriába tartozom, túl drága engem alkalmazni.
3. rengeteg fiatal, olcsóbb pedagógus áll rajtra készen.
4. a tudás, tapasztalat semmit nem jelent. előnyt semmiképpen nem.
5. biztos, hogy akarok mégegyszer mindent előlről kezdeni?

vége.

holnapra talán kiderül, mi lesz a sorsunk.